Nyitvatartás a hosszú hétvége alatt

Tisztelt Látogatók!
 
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Látványtár 2021.05.21-én pénteken 11:30-kor újra kinyit.
 
Az ünnepre való tekintettel a Látványtár hétfőn is várja a látogatókat, a Látogatóközpont pedig kizárólag előzetes bejelentkezés alapján fogad vendégeket a hétvégén. Bejelentkezni péntek 12:00-ig lehet a 06-30-942-7303-as telefonszámon.


Weboldalunk folyamatosan feltöltés alatt áll, így érdemes visszatérni friss információkért!

Nyelv

Újdonságok

Előzetes bejelentkezés után látogatható! Hétköznap 8:00-15:00ig akár csak családok részére is nyitvatartunk. Hétvégén pedig 20 fő feletti csoportoknál tartunk nyitva. Bejelentkezni az alábbi telefonszámon lehet: 0630/9427303
A Majomszigeten kialakított Látványtárban megtekinthető a világ egyik legjelentősebb őslénytelepének bemutató szelvénye. A Majomszigetnek elnevezett terület hazánk egyik legértékesebb őslénytani lelőhelye, hiszen 1965-ben itt találtak rá a több mint 1
Honlapunkon nyomon követhetik a beruházás menetét, illetve a korábbi tudományos kutatásokat, az eredményeket bemutató anyagot tekinthetnek majd meg. A projekt megvalósítását követően pedig várjuk Rudabányára, hogy személyesen is megismerkedhessen ezzel a